Tisztelt Kittenberger Kálmán úr!

Úgy hallottam, hogy ön nem szereti a kötelező formalitásokat, és mivel tőlem is távol állnak a cirkalmas üdvözlő kezdőmondatok, ha megengedi egyből a közepébe vágnék mondandómnak.
Szeretném gyerekkori álmomat megvalósítani, eljutni arra a helyre ami számomra a legcsodálatosabb kontinense a földnek, ahol ön éveken át élhetett, vadászhatott, állatokat gyűjtött és nevelt, Afrikába.

Az anyagi helyzetem váratlanul pozitív fordulatot vett. Nem kertelek Fortuna hirtelen mellém állt, évtizedekig tartó reménytelen várakozás után bőkezűen megjutalmazott azért a hűségért amivel kitartottam amellett az öt szám mellett ami meghozta nekem a Kánaánt.
Úgy hallottam önt az ilyenféle szerencse elkerülte, és a lovak egyszer-kétszer felzabálták megtakarításait.
Hát a szerencse forgandó, de azért szerintem az ne panaszkodjon aki túlélt maláriát, oroszlántámadást, és nem utolsósorban több év hadifogságot Indiában.
De visszatérve levelem eredeti céljához, szeretném megbízni önt egy Afrikai szafari megszervezésével, vezetésével, és szerény társaságom elviselésével a hosszú úton.
Szeretném önnel végigjárni legendás vadászélményei helyszíneit, látni a sok csodálatos élőlény őshazáját akikkel ön is találkozhatott, szeretnék találkozni elefántokkal, zebrákkal, gnúkkal, kafferbivalyokkal, zsiráfokkal, impalákkal, antilopokkal, varacskos disznókkal, és e csodálatos kontinens összes teremtményével.
A költségekkel nem kell törődnie, elég komoly pénzügyi hátteret tudok a vállalkozás céljára felajánlani, és tulajdonképpen az sem érdekel, ha egy fillérem sem marad a végére.
Úgy gondolom ismerve magát, ebben hasonlítunk egymásra.
Kérdezhetné honnan ismerem én önt, és a válasz egyszerű lenne. A könyveiből.
Felidézem az első találkozásunkat, amire napra pontosan emlékezem.

1966 Február 9-én, a tizedik születésnapomon kaptam nagynénémtől egy könyvet, aminek ez volt a címe. Vadászkalandok Afrikában. Írta Kittenberger Kálmán.
Abban a korban voltam amikor a mesevilágból már kinőve kíváncsian csodálkoztam rá a való élet történéseire, és egy általam addig nem ismert új világ tárult elém, ami félelmetes volt ugyanakkor gyönyörű és igaz, hús vér állatokkal emberekkel, egy csodálatos ámde veszélyes környezetben.
Úgy éreztem ez a nekem való világ a természet közelében maradni figyelni rá eggyé válni vele. Felnőtt koromban ez sikerült is.
Több mint negyven évig voltam erdész és vadász a rám bízott ezer hektáros területen, és meg kell hogy mondjam, az ön életútja könyvei írásai nagy hatással voltak rám, és sokat segítettek a munkám során.

Két éve nyugdíjas vagyok, és úgy érzem teljes volt aktív életem, már csak erre a szafarira vágyok
amit gondolatban már ezerszer végigjártam önnel. Remélem sok kalandot fogunk együtt átélni, és esténként majd nagyokat adomázunk a tábortűz fényénél.

Üdvözlöm, remélve a mielőbbi találkozást:
Jorzsits Miklós