David a tükörben nézte magát miután a szakállat felragasztotta az állára, kicsit ferde lett ezért igazítani kellett. A smink az arcán már megszáradt szürke tónust kölcsönözve tekintetének, és a fekete keretes szemüveg is jó választásnak tűnt. Legalább huszonöt évvel idősebbnek akart látszani, és úgy érezte, ez sikerült. Azt a kopott barna kockás zakót vette fel amit egy hónapja vett az ócskapiacon egy kevés alkudozás után. Az eladó már nagyon meg akart válni portékájától ezért miután megállapodtak, még kapott három nyakkendőt is ajándékba.
Az ablakhoz lépett, kinyitotta és a délutáni napfény bevilágította a kis padlásszoba sarkait. Az alant levő kocsma délutáni forgalmát élte, és a felhallatszott halk zajból meg lehetett állapítani, hogy messze még a telt ház.
David ránézett a faliórára és látva, hogy még sok ideje van, úgy döntött kimegy a Helyre.
Lement az utcára, a kis Yaris a szemben levő oldalon állt, várva, hogy indulhasson. Kifelé a városból a kikötő felé vette az irányt, igaz hogy az út hosszabb volt de szeretett a régi dokkok között végighajtani. Elhagyva a Bristol táblát a városon túl pár kilométerrel leállt egy kis parkolóba, kiszállt és elindult a tengerpart felé. A gyér növényzetű köves fennsíkon áthaladva elérte a sziklás peremet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tengerre. Az égbolt minta beleért volna a tengerbe, minden csupa kék volt, csak a sziklákhoz csapódó hullámok taraja fehérlett. A lemenő nap fénye sejtelmesen világította meg azt a pár bárányfelhőt, ami lassan úszott át a horizonton. A peremtől úgy két méterre volt egy nagyobb lapos kődarab, ez volt a Hely. A természet ajándéka a látványra rácsodálkozónak. Leült ahogy mindig is szokott és átadta magát a természetnek, becsukta a szemét de csak pár másodpercre, hogy utána kinyitva újra átélhesse a pillanat örömét. Élvezte ahogy a szél végigsimítja az arcát, érezte a tenger fanyar sós illatát hallgatta a távolban kavargó sirályok vijjogását. A Hely most is elkápráztatta ugyanúgy mint két év óta mindig mióta ismerte.

Két éve. Igen pont két éve volt hogy erre a helyre űzték az addigra már teljesen szétrombolt szétcseszett életének démonai. Azelőtt sosem járt erre azt sem tudta, hogy került ide, csak véget akart vetni mindennek, feladta nem bírta tovább.

Pedig minden jól indult. Londonban született átlagos polgári családban, egyedüli gyerekként mindene megvolt. Tanulni nem szeretett, de mivel eszes volt és szeretett a központban lenni, az iskolában jól végzett. Tanárai hamar felfigyeltek közvetlenségére ezért sokat szerepelt az iskolai rendezvényeken. Tanulmányai befejezése után dolgozni kezdett egy irodában, és szabadidejében egy kis Londoni színházba jelentkezett statisztának. Hamar megszerették, és később kisebb szerepeket is rábíztak, észrevették benne a tehetséget. Itt ismerkedett meg Lisával aki asszisztens volt a színházban, és az ügyes bajos dolgokat intézte. Felnézett Davidre csodálta könnyed stílusát, és próbálta meggyőzni, hogy használja ki a tehetségét. A barátságból szerelem lett, és nemsokára összeköltöztek, béreltek London külvárosában egy kis lakást. Élték a fiatalok mozgalmas életét, munka este színház társaság szórakozás. David boldog volt, úgy érezte mindene megvan szerette ezt az életet, a sodró lendület vitte magával őt és párját is. Egy évre rá Lisa áldott állapotba került, és kilenc hónapra megszületett a kis Samantha. David örömmámorban úszott egyszerűen imádta a kislányt, munka után egyből rohant haza hogy minden percét a kicsivel tölthesse. Az első két év a gyerekről szólt, mindent meg akart adni neki hogy a kis Szamanta semmiben se szenvedjen hiányt, de rá kellett jönnie, hogy az ő kis fizetése nem lesz elég ezek megoldására. Lisa nem panaszkodott, boldog volt életével, de David többre vágyott. Esténként miután a gyerek elaludt nézte az álláshirdetéseket, próbált valami megoldást találni. Egyik nap szemébe ötlött egy hirdetés, brókercég keresett alkalmazottakat, jó fizetést plusz jutalékot kínáltak. Jelentkezett, és két nap múlva be is hívták megbeszélésre. Az interjút úgy élte meg mint egy színházi előadást, határozott volt megnyerő, szinte lubickolt a szerepben. Lenyűgözte hallgatóságát és fel is vették az állásra. Ez a munka egyszerűen neki volt kitalálva. Embereket rábeszélni, hogy mibe fektessék a pénzüket, meggyőzni őket hogy mekkora nyereségük lesz, meglebegtetni előttük a meggazdagodás aranyporos fátylát, ez volt az ő világa. Szerep amit tökéletesen játszott el. Egyre több üzletkötést bíztak rá, jött a jó fizetés magas jutalék és egy évre rá már kertes házat nézegettek Lisával London szebbik részén. Jó volt a fizetése ezért hamar megkapta a hitelt, és pár hónap múlva már be is költöztek az álomházba. Ment a szekér a lovak vágtattak bár már voltak baljós jelek, de ki figyel oda ha néha döccen a kerék. David néha munka után beült kollégáival egy pubba, kiengedni a fáradt gőzt, de estére mindig hazaért, hogy ő mondhassa el Szamantának az esti mesét. Nem vette észre, hogy a munka kezdi felőrölni az idegeit hiába volt jó a profit a főnököknek mindig több kellett, egyre nehezebb volt teljesíteni az elvárásokat. Lisa megérezte a bajt figyelmeztette Davidet próbálta megértetni vele hogy már megvan mindenük, elégedjenek meg ennyivel. De a férfival már elszállt a ló, munka után egyre többet kocsmázott, későn ment haza az alkoholtól durva lett és Lisát is egyre többet bántotta.

Egyik este kocsmai verekedésbe keveredett, és súlyos testi sértéssel vádolták meg. Ügyvédje derekasan harcolt érte a bíróságon, hiszen busás volt a honorárium, és sikerült is felfüggesztett büntetést kiharcolnia, de a kényszergyógykezelést nem kerülhette el, fél évre be kellett vonulnia egy klinikára.
Az első két hónap maga volt a pokol, elvonási tünetek, hányás, őrjöngés lekötözés, halálfélelem, magába fordulás, lenyugvás. Aztán szép lassan tisztulni kezdett a kép, már kijöhetett a szobából, körülnézhetett megismerte társait.
Az intézet egy nagy parkban állt, a teraszról szép kilátás nyílt a hatalmas tölgyfákra. Ki lehetett menni kiülni a padokra beszélgetni vagy sétálni a szépen nyírt bokrok között. Az épület belül is barátságos volt, kétágyas szobák nyíltak a folyosóra aminek a végén nagy társalgó helyezkedett el. A falakon nagy méretű bekeretezett fényképek lógtak, Londoni Bristoli New York-i szürke házfalakról, melyekre egy művész érdekes fura groteszk képeket festett. Davidnek először fel sem tűntek a képek aztán séta közben megállt az egyik előtt. Egy kislány volt rajta piros szív alakú luftballonnal. A lufit a szél kifújja a kezéből s felfelé lebbenti a gyerek próbálja csalódottan elkapni de az már magasan az ég felé száll. Csak állt a kép előtt és nézte. Később végigsétált a folyosón és mindegyiket végignézte. Attól fogva ez lett a napi programja. Nem tudta megunni őket, mindig valami újat érdekeset fedezett fel a fényképeken. A fotós aki a világ legszebb képét akarja csinálni egy virágról, de nagy igyekezetében kitépi a földből, egy békegalamb szájában olajággal golyóálló mellényben rajta célkereszttel, két játszó gyerek aki labda helyett egy táblát dobál rajta a felirattal, tilos labdázni. És a többi érdekes meghökkentő elgondolkodtató történetekkel. Amikor a képeket nézte sikerült elfelejtenie a fájó emlékeket amik egyre többször törtek rá, és eszébe juttatták elcseszett életét.
Egyik nap is éppen a folyosón sétált amikor hozzálépett egy magas fehér ruhás férfi, és megszólította. – Jó napot David engedje meg hogy bemutatkozzak, Roger Smith vagyok az igazgató. Szeretnék önnel beszélni, kérem fáradjon velem a földszinten van az irodám. – .
Lent a professzor hellyel kínálta betegét ő is leült egy darabig nem szólalt meg csak Davidet nézte. – Mondja, hogy érzi magát?
– Köszönöm egyre jobban, de már nagyon hiányoznak a kinti hírek. Nem tudom mi van a családommal. – Megértem de sajnos ez a terápia része, ki kell zárni a külvilágot a gyógyulás érdekében. Amúgy ez már nem tart sokáig, hiszen ön láthatóan jól van és nemsokára az idő is letelik. Még türelmesnek kell lennie, és kimehet, de azt tudnia kell hogy az életét meg kell változtatnia különben újra visszakerülhet.– Igen ezt én is tudom. – Mondta halk hangon David.– Rendben van most beszéljünk vidámabb dolgokról. – Mondta a professzor –. Az ápolók mesélték, hogy szereti nézni a képeket a folyosón. Tudja ezeket én rakattam fel amikor idekerültem. Én ugyanis Bristolban születtem, és amikor középiskolás voltam akkor kezdtek ezek a képek megjelenni a város falain. Mindennap láttam őket jövet menet és nagy benyomást tettek rám. Persze először a hatóságok el akarták őket tüntetni de aztán valahogy megmaradtak, és ma már a város részét képezik. Magának mi a véleménye róluk?– Az a lány a lufival akár az én kis Samanthám is lehetne akinek elfújtam az álmait.–Mondta David. A professzor bólintott, aztán még sokáig beszélgettek képekről életről boldogságról.
Még párszor találkoztak talán valamiféle barátság is szövődött köztük, amikor elérkezett az utolsó nap. A professzor kávéval várta páciensét leültette kinyitotta az íróasztal mögötti széfet, kivett egy csomagot és átnyújtotta. – David ebben a csomagban vannak azok a levelek amik magának jöttek ezalatt a fél év alatt. Senki nem bontotta ki nem nyúlt hozzájuk, de nem adhattam oda őket amíg tartott a kezelés. Kérem akkor bontsa ki őket miután tőlünk távozott. Tudja meg hogy most jön a neheze. Ami elromlott az életében azt meg kell javítani. Beszéltünk róla hogy vannak kint is segítők, beszéltünk a vallásról is, van akinek segít, de az a legfontosabb hogy hinnie kell a változásban, és saját magában.

Állt a megállóban a buszra várva, és félelem szállta meg a lelkét nézte a kezében a csomagot, tudta, hogy ez még régi életének hozadéka és szembe kell néznie vele. A megállóval szemben volt egy presszó, átment leült egy asztalhoz kért egy kávét remegő kézzel kibontotta a csomagot, és kezdett minden félelme valóra válni. Több levél érkezett édesanyjától egy a munkahelyétől és egy Lisától. A cégest gyorsan átfutotta, egy felmondás, azonnali hatállyal, nincs végkielégítés, szerződésszegés. Számított rá, félretette és kibontotta anyja egyik levelét.
Fiam remélem már jól vagy, nagyon aggódtunk érted apáddal, tudjuk, hogy hibáztál, de mi szeretünk ránk mindig számíthatsz..Sokat járok át Lisához és Szamantához jól vannak. Kértem Lisát írjon neked, de azt mondta, hogy még nem képes rá. Sajnos apádnál rákot állapítottak meg az orvosok, de ne félj majd túl leszünk rajta, nemsokára kapja a kezeléseket. Tudod fiam még rengeteg dolgot szeretnék neked írni, de most apáddal kell törődnöm mindig olyan elárvult amikor beteg. Csókollak Anya.

A következő két hónappal később íródott. Ahogy kibontotta egy gyászjelentés akadt a kezébe, megkövült tekintettel meredt rá, azután félretette és elkezdte olvasni a mellette levő levelet.

Drága fiam remélem jól vagy, mi nagyon nehéz időket éltünk meg. Apádnál a betegség rohamosan terjedt, szervezete nem tudta a kórral felvenni a versenyt a kezelések nem hozták meg a remélt hatást, végül hazaengedték de már csak napjai voltak hátra. Lisa sokat segített nekem az utolsó időkben, és a temetésnél is. Már nagyon várom, hogy kiengedjenek gyere egyből, Csókol anya.

David maga elé meredt, nézte a csészében kihűlt kávét, aztán elővette Lisa levelét, fogta a kezében de nem volt ereje kinyitni. Tépelődött mit tegyen aztán mégiscsak felbontotta.

Sokáig nem tudtam írni neked, nem bírtam elfelejteni az utolsó időszak megpróbáltatásait. Amiket velem tettél. Nem tudom mi lett volna a vége ha nem jön közbe az a kocsmai verekedés. Talán megöltél volna az alkohol hatása alatt? Sokáig ezt álmodtam. Ha nem lett volna Szamanta lehet, hogy véget vetettem volna az életemnek. Most már a köd fátylán néha átdereng a régi jó életünk pár foszlánya, de aztán megint mindent beborít a köd.
Anyagilag padlóra kerültünk miután kirúgtak, ezért a házból kiköltöztem átadtam a banknak, megpróbálják eladni, anyámék segítenek, és elmentem dolgozni. Ne keress mert még nem akarok veled találkozni, vagy talán sohasem, még nem tudom. A bíróságtól távolságtartási végzést kértem, ha mégis megkeresel, elfognak és a felfüggesztett büntetésedet le kell töltened. Lisa.

David lassan összehajtotta a levelet, visszatette a borítékba, összepakolta a csomagot és elindult a szülői házhoz. Szélsőséges gondolatok cikáztak az agyában egyszer letargikus állapotba került máskor összeszedett lett. Az anyja örömmel fogadta, sírva hálálkodott, hogy végre megjött.
– Fiam végre itthon vagy gyere pihen le, a szobád meg van de apa szobáját is használhatod. Ma pihensz holnap pedig kimegyünk a temetőbe jó lesz? – Anya segítened kell tudnom kell hol van Lisa. Beszélnünk kell egymással, én tettem tönkre mindannyiunk életét nekem kell rendbe hozni, nekik most nagyon nehéz sorsuk lett, szükségük van rám. Nem tudok úgy nyugodni, hogy azt érzem ők nélkülöznek. – Fiam hidd el segítenék de egyszerűen nem tudom hol vannak. Én sem találkozhatok velük amíg ő nem jelentkezik. – Én akkor sem adom fel addig keresem őket amíg meg nem találom. Meg van még apa kocsija? – Igen lent áll a yaris az utcában. Itt a kulcs de kérlek nagyon vigyázz magadra fiam.
David vezetés közben próbálta magát nyugtatni, de rengeteg gondolat cikázott a fejében. Nemsokára Lisa szülei házához ért, és látta az ajtón az eladó táblát. A csöngetésre nem nyílt ajtó a szomszéd azt mondta, hogy vidékre költöztek a múlt héten de nem hagyták meg a címet. Ezután David Lisa egyik barátnőjénél járt de ő sem tudott semmiről, elment még a régi kis színházhoz is de feleségét már rég nem látták. Egyre feszültebb lett csak vezetett a város utcáin figyelte az embereket azt remélve, hogy ráakad szeretteire. Már besötétedett, mikor úgy érezte nem bírja tovább megállította az autót egy parkolóban és rádőlt a kormányra. Kis idő múlva feleszmélt és látta, hogy egy közeli kocsma neonfényei táncolnak az autó szélvédőjén. Belépett az ajtón gépiesen elment a bárpultig, és már el volt veszve. Leült és rendelt. Sör és vodka és sör és vodka és sör és vodka. És !!
Arra ébredt, hogy fázik, a feje szét akart esni, csontjai meggémberedtek. Egy padon feküdt, közel a parkolóhoz. Már világos volt. Az aszfalton szétterülő hányásfolt szaga csapta meg az orrát. Lassan eszmélt, megtapogatta zsebeit, iratai tárcája slusszkulcsa megvolt. Levert volt gyenge, kilátástalan helyzetben érezte magát,,undorodott magától. Lassan felállt, elvánszorgott az autóig, beszállt és kifordult a parkolóból.

Már egy órája rótta a kilométereket az országúton céltalanul, ment és követte a felezővonalat. Nem tudta nem is érdekelte merre jár.
A cél ami még tegnap hajtotta mára már csak egy elveszett álom lett. Ott veszett el a kocsmában a nem tudom hányadik vodka után. Csak mentek a kilométerek,már alig tudott figyelni a fáradtság vett rajta erőt aztán valahogy a szeme sarkából meglátott egy táblát ,irány a tenger felé. Nem tudta miért arra fordult és nemsokára a letekert ablaknál megérezte a sós illatot. Eddig bírta,fékezett az út mellett megállt kiugrott az autóból és csak futott futott a tenger felé, úgy érezte hogy véget kell vetnie elcseszett életének itt az idő eddig tartott már nincs értelme semminek.

Ez volt az a nap amikor először látta meg a Helyet. Ide üldözték démonai, hogy levesse magát a szikláról, és a mélybe zuhanjon. De a Hely nem engedte, vagy valami hang amit a belsőjében érzett. Valami erő hatalom szólt hozzá megállította ráparancsolt, nem engedte, hogy véget vessen életének. Összeesett a kő mellett és órákig ájultan feküdt.

Ez történt akkor két éve és ez változtatta meg David életét. Most hogy megint itt volt mint azóta oly sokszor végiggondolva az akkori dolgokat hálát adott sorsának, hogy akkor ide vezérelte. Órájára nézett, még van idő gondolta magában, a szél elállt a lenyugvó nap kevés fénye megvilágította arcát, nézte a vizet közben görgette tovább emlékei képeit.
Emlékezett rá hogy amikor végre feleszmélt nem tudta hol van, hogy került oda de lelkét elárasztotta valami nyugodt érzés mint amikor az ember rájön a megoldásra. Démonai eltűntek, és bizakodással telt meg szíve. Nagy nehezen megtalálta autóját az ajtó félig nyitva volt, a kulcs a helyén. Elindult és messziről egy város körvonalait vélte felfedezni, nemsokára már látta a táblát is, és a felirat jelezte, hogy Bristolba érkezett. Beérve a városba nyüzsgő élet fogadta az utcákon nagy volt a forgalom és sietős emberek intézték ügyeiket,vagy csak sétáltak vásároltak. Az egyik sarkon meglátott egy kocsmát és mivel megéhezett és szomjas volt,leparkolt és bement. Tipikus angol pub volt akárhol lehetett volna az országban. A bárpulton álltak egymás mellett a sörcsapok, a falon levő polcon röviditalok sokasága az asztalokon takaros abroszok a hűtőpultban szendvicsek a sarokban a falon dartstábla a hátsó helységben biliárd asztal, minden a helyén volt. Az egyik asztalnál két ember ült dél volt még holtidő. David a bárpulthoz lépett leült és kért egy szendvicset. A csapos egy alacsony köpcös ember a polcon pakolt megfordult és igencsak elkerekedett a szeme. – Ember mi történt veled, áthajtott rajtad egy kamion? Kérdezte viccesen. – Ennyire látszik? – Kérdezett vissza David. – Hát ha megengeded elmondhatom úgy nézel ki mint akit egy krokodil bekapott megrágott aztán kihányt. Elég lesz a szendvics vagy adjak valami erőset is? – Nem alkoholt nem kérek de egy kóla jól esne. A csapos kedélyes barátságos ember volt, kiszolgálta vendégét aztán félrevonult David had egyen nyugodtan de azért furdalta a kíváncsiság, és miután látta hogy, már jóllakott nekiszegezte a kérdést. – Szóval mi történt barátom? – Hosszú történet – Válaszolt. – Hát akkor kezd az elején én ráérek, éjfélig tart a műszakom, Amúgy meg Johnnak hívnak én vagyok itt a tulaj. – David ránézett és szimpatikusnak találta. Meg különben is mit veszíthet talán neki is jobb lesz ha kibeszéli magából.
Lassan akadozva kezdte a szavak nehezen gördültek ki a száján aztán belelendült és már felszabadultabban adta elő történetét. Úgy döntött mindent elmond. Miközben beszélt, John kitöltött magának egy sört, Davidnek meg kirakott még egy kólát. Mikor a történet végéhez ért hosszú csönd lett David a pultot nézte,John egy korsót tisztogatott,letette aztán megszólalt. – Sajnállak ember azért ami veled történt a krokodilos verzió jobb lett volna. – Mondta nevetve. – Mi a terved, hogy folytatod tovább? – David megadóan feltette a kezét, teljesen elkészült erejével. – Látom ember teljesen kész vagy van itt egy apartman a kocsma felett cuccolj be, és pihend ki magad, holnap mindent megdumálunk. –
Köszönöm John, telefonálhatnék egyet? – Kérem a sípszó után hagyjon üzenetet. – Anya David vagyok minden rendben elmentem messzire egy darabig itt leszek ha Lisával beszélsz mond meg neki hogy szeretem, még jelentkezek.

A délelőtti napfény sugarai beszűrődtek a szoba ablakán rávetültek David arcára mintha ezt parancsolnák, kelj fel már vége az éjszakának. Lassan hunyorogva nyitotta ki szemeit, először nem tudta hol van, idő kellett mire szétgurult emlékfoszlányait összerakta. Felkelt, rendbe szedte magát, és lement az ivóba. John a bárpult mögött serénykedett, mintha tegnap óta el sem hagyta volna a helyét. Amint meglátta vendégét, harsányan üdvözölte. – Na végre ember azt hittem az örök vadászmezőkre alszod át magad. Látom emberibb formád lett. Kérsz egy kávét? Éppen most főtt le. – Köszönöm elfogadom –. John kettőt fordult és már a pulton gőzölgött a finom ínycsiklandozó nedű mellette kis tej és kockacukor. David lassan kortyolta a finom italt érezte ahogy bensőét átjárja a melegség és a kávéillat kellemes érzéssel töltötte el. Miután megitta megköszönte újsütetű barátjának amit eddig érte tett, nagyon hálás volt mindenért. – Szívesen tettem úgy érzem te rendes ember vagy. Mond csak mik a további terveid? – Azt hiszem maradnék itt egy darabig úgy gondolom jobb ha most még távol vagyok Lisától, hiába szeretném siettetni talán majd idővel megenyhül, megpróbálom innen anyagilag támogatni. Munka kellene és szállás. Tudsz segíteni? – Megpróbálhatok, ha jó az apartman kibérelheted munka meg lesz a dokkoknál. Este bejön egy barátom ő majd segít. – Köszönöm. Amúgy valami azóta sem fér a fejembe amióta ide érkeztem, mért pont ide vezérelt a vakszerencse? Lehet már tegnap mondtam neked, hogy a szanatóriumnak ahol voltam, a vezetője a prof. Bristolban született és az épületet telerakatta olyan fotókkal amik szülővárosában készültek házfalakról amikre egy Banksy nevű művész különböző történeteket festett. Hallottál már róla? – Viccelsz ember? Fordulj meg és nézz a falakra, az összes kép az ő reprodukciója. Senki sem tudja ki ő de mindenki ismeri a műveit Bristolban, sokan szeretik, köztük én is. Rengeteg turista jön hozzánk csak ő miatta, hogy eredetiben láthasson néhány házfalat. – Miközben John beszélt David felállt és nézegette a falra akasztott képeket, volt amelyiket ismerte és volt amit most látott először. A kocsmáros szinte átszellemült ahogy ahogy a művészről beszélt. – Tudod ezek a képek ott a házfalakon élőben látva egész más hatást váltanak ki az emberből. Banksy kivitte a művészetet az utcára az egyszerű emberek közé, gondolkodásra kényszerítve őket, vagy csak egyszerűen jó hangulatot kelt a szürke hétköznapok egyhangúságában. Én nagyon büszke vagyok rá hogy itt született és kortársak lehetünk.
– Az igaz hogy senki sem ismeri,nem engedi, hogy lefotózzák inkognitóban él? – Igaz hozzám is jönnek turisták érdeklődnek hogy láttuk e, hogy néz ki, nem tudok válaszolni. Én sem láttam még, persze van egy csapat akikkel együtt dolgozik vagy dolgozott, páran ismerik. Ha akarod egyik nap megnézzük a házfalakat, megmutatom neked.
Még sokáig beszélgettek,aztán Dávid bevásárlóútra indult, ruhákat élelmiszert vett komolyan gondolta az ottmaradást, anyját felhívta elmondta neki tervét, kérte hogy Lisával tartsa a kapcsolatot, amennyi pénzt tud majd küldeni juttassa el feleségének, és mondja meg neki hogy nagyon szereti. John ígéretéhez híven szerzett neki állást, és a falakhoz is elvitte barátját. Így teltek a napok hetek munka után Dávid mindig lejött a kocsmába figyelte az embereket a kocsmárossal és barátaival beszélgetett, befogadták megpróbálták feledtetni vele szerettei hiányát. Az italt elkerülte és nem is hiányzott neki, John mindig elé rakott egy üveg kólát ezt fogyasztotta. A kocsmáros egyik hétvégén ebédre hívta barátját, szerette volna hogy megismerje feleségét Marilint és két lányát,Sandrát és Magdát. A család szívélyesen fogadta és Dávid is jól érezte magát köztük. Ebéd után a lányok anyjukkal elvonultak a két barát pedig kiült a tornácra beszélgetni. – Tudod meséltem neked hogy mi templomba járó emberek vagyunk. Kezdte mondókáját John. – Marilin ő igazi hívő és a lányok is én elfogadtam hogy ilyenek, és szívesen megyek velük a misére. Philip atya aki a mi lelkipásztorunk jó ember és jó barátunk. Múlt héten mise után leültem vele beszélgetni, és elmondtam neki a történetedet. Remélem nem haragszol hogy nem kérdeztelek meg előtte, de úgy éreztem nem bánnád.. Az atya üzente hogy szívesen beszélgetne veled, amikor kedved van rá. Lehet hogy lelki segítséget tud nyújtani neked, sokszor látom hogy magad alatt vagy, tépelődsz, nem tudod mitévő légy.
÷ köszönöm John tudom jót akarsz nekem, de én nem vagyok vallásos nem szoktam papokkal beszélni ez nem az én világom. –Rendben csak gondold át, tudod én segítelek amiben tudok de az atya többet tud a lelki dolgokról, sosem tudhatod honnan jön a segítség. – David meghallgatta barátját mondta neki, majd meggondolja, de a lelke mélyén elvetette az ötletet. Nem ismerte nem szerette ezt a neki idegen világot.
Teltek a hónapok lassan már egy éve élte David új választott életét, a dokkoknál jól keresett a pénz nagy részét elküldte anyjának, remélve, hogy Lisához eljut, John csak jelképes összeget kért lakbérként, ezért magára is költött keveset. Amikor tehette kiment a Helyre órákat töltött gondolataiba merülve, az alkoholt teljesen elfelejtette.

5 fejezet.

Egyik este munka után lement a kocsmába, hogy beszélgessen barátjával és felfigyelt egy idős ősz hajú emberre aki éppen Johnnal beszélgetett. Ahogy feléjük ért a kocsmáros észrevette és hangosan üdvözölte. – David gyere egy jó barátom szeretne veled megismerkedni, emlékszel beszéltem neked Philip atyáról, eljött, hogy találkozzon veled. Az atya magas volt mosolygós arcú David úgy hetven évesnek saccolta. Az egész ember kiegyensúlyozottságot magabiztosságot árasztott ami elsőre meghökkentő volt számára, de amit legfőképpen érzett ahogy ránézett azt talán egy szóval tudta jellemezni magában, harmónia.
Az atya látva David arcán a meghökkenést gyorsan megnyugtatta. – Fiam nyugodj meg én csak beszélgetni jöttem, és ha neked most ez nem alkalmas máskorra is áttehetjük. Én ráérek amikor akarod.
David leült a bárpulthoz kért egy kólát, beleivott, tépelődött magában. A pap szimpatikus volt neki pont olyannak érezte akivel meg lehet osztani kételyeket, megmagyarázhatatlan érzéseket, belső vívódásokat. Amúgy várta már ezt a találkozást, de ő nem volt képes a kezdeményezésre. – Atyám. Szólt a paphoz. – Úgy érzem szükségem van erre a beszélgetésre, köszönöm, hogy eljött hozzám. – Rendben van, szerintem menjünk egy nyugodtabb helyre, én szeretem a közeli parkot, most még jó idő van leülhetnénk egy padra, ha jó neked.
A parkba érve az atya megmutatta a kedvenc helyét egy kellemes kis zugot a nagy hársfák alatt, kényelmesen elhelyezkedtek, és egy darabig csöndesen hallgatták a madarak csivitelését, akik így köszöntek el a lenyugvó naptól. Az atya kivett zsebéből egy kevés kölesmagot lába elé szórta, és figyelte mikor találja meg az első veréb cinke vagy másik madár. Nem kellett sokáig várni egy veréb máris lakmározni kezdett, persze éber volt néha felszállt aztán visszajött. Az atya Davidra nézett és azt mondta. – Ismerem a történetedet fiam, sokat szenvedtél mond csak mi lenne az ami enyhítené lelki fájdalmadat? – Ha a családommal lehetnék az lenne minden boldogságom. – És mond csak megtettél már mindent azért hogy ezt a célt elérd? – Új életet kezdtem, már nem iszok, küldök pénzt a családomnak, reménykedem, látom mit hibáztam, megbántam azt amit ellenük tettem. Legszívesebben visszaforgatnám az idő kerekét de nem lehet. – Segített neked valaki vagy valami abban hogy új életet tudtál kezdeni? – az emberek közül John tett értem a legtöbbet, és van egy hely ami rengeteget jelent számomra ami talán az életemet mentette meg, ide járok amikor időm engedi. – Mesélj erről a helyről nekem fiam. Kérte Davidet az atya. – A sziklás tengerparton van magas szirten ahonnan gyönyörű a kilátás a tengerre. Persze amikor oda vetődtem ebből semmit sem érzékeltem. Le akartam vetni magam a szirtről a mélybe, és nem értem milyen erő gátolt meg ebben. Csak arra emlékszem, hogy belülről hallottam egy hangot állj, és rám zuhant valami irtózatos erő ami a földre sújtott. Nem tudom ilyen erőt még sohasem éreztem. Elhiszi nekem ezt atyám?
Meg lehet ezt magyarázni? – Elhiszem, megmagyarázni nem tudom, csak próbálkozhatok. Talán ott kezdeném, hogy ez a bolygó amin élünk a nagy univerzumnak egy parányi része, és mi csak porszemek vagyunk ebben az egészben. De még a bolygónkon sem játszunk akkora szerepet mint amit egyes emberek gondolnak. Mi csak a nagy természet részei vagyunk. Csak gondolj bele, a mai tudásunk mellett is milyen károkat tud okozni nekünk egy hurrikán egy áradás egy extrém időjárás változás. Úgy gondolom hatalmas erők hatalmak vannak a háttérben amit nem érzékelünk,
a mi dimenziónkban nem láthatóak. Vannak olyan emberek akik ezt egy isteni hatalomnak tartják, vannak akik szerint a nap hold vagy az egész univerzum irányít, vannak akik földönkívüli civilizáció hatalmában hisznek. Én hívő vagyok nem tudok, hanem hiszek. Hiszek egy Isteni hatalomban, erőben. Nekem ez ad megnyugvást. Melyik nagyobb dolog a hit vagy a tudás? Te hittél magadban, hogy meg tudsz változni, és sikerült. Nem tudhattad előre a végeredményt mégis sikerült. A magadba vetett hited adott erőt és még az a vágy az a cél, hogy viszontláthasd szeretteidet. Az embernek hinnie kell önmagában de közben alázattal kell elfogadnia helyét szerepét a nagy egészben. A segítség amit a Helytől kaptál kívülről jött ugyanakkor belőled is áradt. Esendően vártad, mert tudat alatt te nem akartad még befejezni. Nehéz megérteni ugye? Csak gondolj bele. John a barátod nem csak azért segített neked mert jólelkű segítőkész, a te történeted hatotta meg a benned levő értéket látta meg, a személyiséged volt az ami őt inspirálta arra hogy támaszod legyen. Belőlünk indul és bennünk végződik minden. Biztosan hiszem, hogy ha erős maradsz és továbbra is ellenállsz a kísértésnek előbb utóbb visszakapod a családodat. – Miközben az atya beszélt Dávid elérzékenyült, és egy könnycsepp csordult le az arcán. Philip atya a vállára tette a kezét és ennyit mondott. Látod fiam benned megvan a jóság ugyanúgy mint mindannyiunkban, várj türelemmel és remélj, és engem megtalálsz ha szükséged van rám.
Besötétedett, a hold feljött és bevilágított a hársfák lombjai közé. A két férfi még hosszasan beszélgetett, aztán elbúcsúztak egymástól és mindenki ment a maga útján, David reményekkel feltöltve az atya pedig megnyugvással teli gondolatokkal.
Teltek a napok és David egyre jobban hitte, hogy családját viszontlátja, minden reggel arra kelt fel, hogy talán a mai lesz a várva várt nap. És este úgy feküdt le hogy majd a holnap lesz az igazi. Munka után esténként lement az ivóba, és figyelte az embereket, egyre több lett a turista, jöttek Banksy miatt, nézték a képeket a kocsma falán érdeklődtek a művész után de John csak széttárta a karját, nem tudott semmit mondani. David fejébe szöget ütött egy gondolat, és egyik nap elmondta ötletét a kocsmárosnak. – John milyen jó lenne hogyha valaki lenne aki ismerte Banksyt és tudna róla beszélni. – Hát igen, de nekem nincs ilyen ismerősöm, ha lenne nálam biztosan ingyen ihatna. – mondta nevetve. – Én el tudnék játszani egy ilyen szerepet ha akarod, persze nem az ingyen italért csak úgy játékból. Johnnak elkerekedett a szeme, először nem értette amit David mond, aztán leesett neki a tantusz. – Persze persze te amatőr színész voltál. Zabálnák a turisták. Micsoda ötlet. De hát ez hazugság. – Hát persze, de el is mondhatjuk nekik a végén hogy ez csak vicc, és jót nevetünk rajta. – Jó holnap kipróbáljuk. Micsoda ötlet, tetszik. – .Másnap David megvette a kellékeket, állszakáll smink alapozók és estére beöltözött, még John is alig ismert rá. Nem szóltak senkinek, még a törzsvendégek sem ismerték fel, aztán amikor jöttek a turisták David eljátszotta a szerepet, a kocsmáros csak ámuldozott és persze kuncogott magában. Aztán egy óra múlva David leleplezte magát levette álcáját, és nagy volt a vigalom, senki sem haragudott a viccért. Lassan elterjedt a városban az eset és már jöttek olyanok, akik meg akarták nézni a színészi alakítást. David mindig más történettel rukkolt elő. John kocsmája lett a legnépszerűbb a környéken.

Besötétedett, David az órájára nézett, és látva, hogy eltelt az idő felállt a kőről és visszaindult a városba. A fennsíkon áthaladva a hold fénye megvilágította az ösvényt, és segítette a tájékozódását. A kocsmához érve már nagy volt a forgalom, belépett elment a bárpulthoz, és üdvözölte Johnt. A kocsmáros bemutatta az érdeklődő turistáknak, és kezdődhetett az előadás. David beleélte magát a szerepbe, szinte már ő is elhitte, hogy ismerte Banksyt, meggyőző alakítással játszotta el a kitalált történetet, a művész fiatalkoráról, a tiltott kalandokról, a rendőrök elöli bujkálásokról. A hallgatóságnak nagyon tetszett a történet, és a műsor végén a leleplezésnél csak álltak döbbenten nem akarták elhinni az igazságot, aztán nagy nevetés tört ki, és David vállát veregették, a jókedv és az alkohol hatása alatt. Miután elköszönt a vidám társaságtól a bárpulthoz lépett, hogy kérjen Johntól egy kólát. A kocsmáros gratulált neki, kiszolgálta és vidáman nézett körbe várva a rendeléseket. Az egyik asztaltól felállt egy vendég Davidhez lépett, és megkérdezte odaülne e hozzá és a barátjához egy kis beszélgetésre. Az illető magas erős testalkatú férfi volt ránézésre olyan, mint akinek nem szoktak ellentmondani. A másik jellegtelenebb volt, átlagos testalkatú fekete napszemüvegben és fejébe húzott baseballsapkában ült az asztalnál egy koktélt iszogatva. Az óriás félelmetes külseje ellenére barátságosnak tűnt, legalább is David így érezte, a másik viszont kissé titokzatosnak tűnt. – Ugyan mit akarhatnak? – Gondolta, miközben leült az asztalukhoz. A pár másodperces csendet a napszemüveges férfi törte meg, bemutatkozott és mindjárt a tárgyra tért. – Richard vagyok afféle menedzser, ő pedig a barátom Arnold. Tetszett a kis előadásod, már hallottam rólad, gondoltam megnézlek magamnak, hátha tudunk üzletet kötni. Én sok programot szervezek a városban, neked is tudnék munkát ajánlani,de azért egyet árulj el. Tényleg nem ismered? – Kit? – Hát Banksyt. – Tényleg nem -. Én sem ismertem bár olvastam róla, azt írják megosztó személyiség, pénzhajhász, jellegtelen műveket alkot,divatfigura. – Nekem erről más a véleményem, mondta David, miután belekortyolt a kólájába. – Nekem sokat segített amikor bent voltam hónapokig egy elvonókúrán Londonban. Az intézet falain sok kép lógott ,fotók melyeken házfalakra festett képek voltak megörökítve. Banksy munkái voltak, naponta többször megnéztem őket. Volt amelyiken órákig gondolkoztam, annyira megfogott. És tudja mi volt a megdöbbentő ? Minden egyes képet nézve az volt az ,érzésem, hogy a művek rólam szólnak, és szerintem ez benne a varázs, hogy még nagyon sok ember érzi ezt. A menedzser miközben Davidet hallgatta szívó szállal kortyolta koktélját, nem nézett fel az asztaltól, pókerarcáról nem lehetett semmit leolvasni. Hajnalig beszélgettek, David elmondta a menedzsernek a történetét, aztán záróra után elbúcsúztak egymástól, és megbeszélték hogy még találkoznak.

Reggel kilenc volt mikor David anyjánál megcsörrent a mobil. Az idős asszony megnézte a kijelzőt,látta, hogy Lisa hívja, és azonnal felvette. – Szervusz drágám jól vagy? – Igen Helén kérlek kapcsold be a tévét. Az idős asszony bekapcsolta készülékét, és pont a hírek mentek. – A riporternő egy utcai házfalnál állt, körülötte sok ember és fotós nyüzsgött izgatottan, a falra pedig egy nagy méretű kép volt festve. Az asszonynak nagyon ismerős volt a fal aztán odalépett az ablakhoz, széthúzta a függönyt és felismerte az utcán szembelévő épületet. A járdán már nagy volt a tömeg mindenki a festményt nézte. Aztán a tévében megszólalt a riporternő. – Újabb titokzatos reggelre ébredtek London Chelsea kerületének lakói, amikor egy festményt találtak az egyik házfalon amiről egy szakértő nemrég minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Banksy alkotása. Ez nagy szenzáció, mivel a művész már évek óta nem dolgozott városunkban. Mint láthatják a képen két kéz nyúl fel a magasba és egy fénysugár tör felfelé a kezek közül, a csóvában egy gyűrű látható, melyen furcsa jelek találhatóak. Itt áll mellettem Paul Gerard ősi írások szakértője, aki megfejtette a szöveget. Kérem mondja el mire jutott. – A felirat a gyűrűn két név és egy szimbólum. A művész ógörög betűket használt, a szimbólum pedig kelta eredetű. Egy férfinév mely Dávid és egy női név mely Lisa fog közre egy jelképet, egy fát melynek a gyökerei és a lombjai is látszanak, ez a keltáknál és napjainkban is az összetartozás jele. – Amikor az idős asszony meghallotta a két nevet, könnycseppek csordultak le arcán, ránézett a telefonra, és látta, hogy Lisa még a vonalban van, füléhez emelte lassan a készüléket, és hallotta a másik oldalon a zokogást.

Halkan elmosolyodott, és arra gondolt hogy most már minden rendben lesz.