A terepjáró lassan gördült be a tisztásra óvatlanul megzavarva egy zöld gyík déli napozását, amit éppen egy lapos kövön szeretett volna eltölteni, emiatt a kis állatnak az odvas keltikék közé bújva kellett végignéznie ahogy a vadőr autójából kiszállva a platóhoz ment és egy jókora zsák kukoricát vállára véve elindult a szóró felé. A március végi melegre fordult idő kezdte már a földből kicsalogatni a színpompás korai virágokat, a bogláros szellőrózsa sárga szirmai lágyan ringatóztak a szélben, arrébb pedig a fürtös gyöngyike apró kék virágai meredeztek felfelé vékony kis szárukon. Hosszú volt a tél, borzongató fagyos leheletével, zúzmarás párás hajnalaival, vacogtató éjszakáival már a múlt ködébe veszett. A vadőr terhétől megszabadulva örömmel nézett végig a tisztáson, beszívta tüdejébe a kora tavaszi levegő bódító illatát, úgy érezte csontjait járja át ez az érzés, és fejét a nap felé fordítva élvezte annak erejét. Ez volt az utolsó szóró amit ma még fel kellett töltenie, és mivel már evvel is elkészült, úgy gondolta hazafelé veszi az irányt, hiszen mindjárt harangoznak, és tudta, hogy otthon már várja a hétvégéről maradt hús leves, amit végképp nem akart kihagyni. Beült a terepjáróba elindult, és mivel a központ is útba esett, úgy gondolta beugrik és megbeszéli főnökével az esti programot. Az épülethez érve kiszállt felment az emeletre, beköszönt egy két irodába, és látva, hogy az erdészetvezetői ajtó nyitva állt, benézett. Főnöke éppen telefonált, de intett neki hogy üljön le. Leült és amíg várakozott, a falakon levő trófeákat mustrálta. Már sokszor látta őket, de mindig valami újat fedezett fel rajtuk. Elhullott vagy elütött állatok fejdíszei voltak bikák muflonok dámok, csont vagy szaru képződményei. Mindegyiknek megvolt a története, volt amelyiket ő találta meg, volt amelyiket az útról hozták be. Mindegyik mutatós volt, bármelyik vadász büszkén mutogatta volna őket otthon kandallója felett, de a sors mást rendelt nekik, már az iroda falait díszítették, bemutatva a vadászterület, gazdagságát. Azt a területet amit a vadőr ismert a legjobban. Több mint húsz éve dolgozott itt, szinte egész nap járta a vadcsapásokat, délelőtt a szórásokat intézve, délután este a vadászokat kísérve, ritka volt a szabadnap, de nem bánta ,az erdőben érezte magát a legjobban. Kollégái elismerték szaktudását, főnökei vakon megbíztak benne, ha kiemelt vendég jött vadászni, mindig neki kellett kísérnie őt. Úgy hallotta, hogy ma is egy úgynevezett nagykutya akarja vadászattal tölteni délutánját, estéjét, ezért is nézett be az irodába, hogy megbeszélje a részleteket. Már egy kicsit feszengett a széken az otthoni húslevesre gondolva amikor végre a főnök letette a telefont, és üdvözölte – Szia Pista mi a helyzet a területen, minden rendben? – Szia igen végre megjött a jó idő, lassan már lekívánkozik az emberről a kabát, a déli napsütésben. Azért jöttem, hogy megbeszéljük az esti programot. – Igen persze a program megváltozott, mivel a kiemelt vendég holnapra kérte át a vadászatot, úgy hogy ma délután szabad vagy, igaz hogy a hétvégi rendezvényre kell lőni egy tar vadat, de azt a gyakornokra bízom. De este találkozhatnánk a pincénél, és megbeszélnénk a holnapi kísérést. – Rendben este ott leszek.

A vadőr összehúzta magán a kabátot amíg oda nem ért a pincéhez, – azért az esték még hidegek gondolta, de ahogy odaért és benyitott már érezte milyen kellemes meleget csinált a kis vaskályha, amit főnöke már jó félórája megrakott akácfával, és ami miatt kellemes fanyar illat járta át a falakat. A polcokon szépen sorakoztak az egymásra fektetett palackok, tele finom borokkal az ország mindenféle tájáról. Üdvözölték egymást, a vadőr leült egy háromlábú lócára főnöke pedig a kis asztalra tett egy palackot amire a gyertyafény kékes vörös színű árnyalatot festett. – Tegnap délután a minisztériumban találkoztam egy régi Soproni barátommal ő hozott pár üveg kéknyelűt ,most felnyitjuk az egyiket. Mondta a főnök. Letett az asztalra két poharat kihúzta a dugót az üvegből, egy kevés bort kitöltött mindkettőjüknek, megszagolták belekortyoltak, és kiitták a bort. Mivel mindketten megelégedve biccentettek egymásnak a főnök másodszorra már teletöltötte a poharakat, és miután azok is kiürültek, pár szelet sajtot tett egy tányérba az újratöltött poharak mellé helyezte. Aztán ő is leült és mivel köztudott hogy a jó bor megoldja a nyelvet, hosszan tartó beszélgetésbe kezdtek, miközben még egy üveg bor is felnyitásra került. Már igencsak esteledett amikor a vadőr rákérdezett a lényegre. – Te Jóska beszéljünk a holnapi vadászatról. Ki ez az ember akit nekem vadásztatni kell? -A főnök felállt tett pár fahasábot a tűzre, bezárta a kis kályha ajtaját, visszaült a lócára belekortyolt poharába és utána válaszolt. – A minisztériumban dolgozik, osztályvezető, egy amolyan ki ha én nem típusú ember. A beosztottai remegnek tőle már sok jó embert kikészített, de valamiért mégis ott tartják. Sajnos a mi életünket is meg tudja keseríteni, mert tőle függnek az állami pénzek amiket mi is kapunk. Hallotta, hogy nálunk milyen szép kanokat lőttek a télen, ezért ő sem akar lemaradni, meghívatta magát hozzánk, holnap kora este neked kell kivinni vadászni, és próbáljátok meglőni az áhított vadat. Legyél olyan udvarias amilyen lenni szoktál, kedélyesen beszélgess vele, azt szeretném, hogy jó érzésekkel távozzon tőlünk, hogy később se tegyen nekünk keresztbe. Amúgy egy kis köpcös alak, de a háta mögött mindenki úgy hívja az arroganciája miatt, hogy a Nagy Ember. A vadász hallgatta főnökét, nem volt számára újdonság a helyzet, hiszen vadásztatott ő már minisztert is. Bízott önmagában, úgy gondolta megoldja ezt a helyzetet is.

Másnap délután a vadőr már ott állt a központ előtt terepjárójával, várta a vendégét, aki jó negyedóra múlva megérkezett szolgálati autójával, és sofőrje be is állt a vendégparkolóba. A vadőr üdvözölte a vendéget, átpakolta a puskát hátizsákot a terepjáróba beültek, és már indultak is az erdőre. Az autóban a vendég babrálta a telefonját mintha sms-t írna fel sem nézett, pedig lett volna mit nézni. Beértek egy cseres erdőbe, és nem messze tőlük bika rudli állt a fák között figyelve az autót ,az út egy kanyart tett és utána dám tar vadak futottak át előttük, később egy róka ugrott ki egy kisebb szikla mögül, meggyorsítva lépteit. A vadőr látva, hogy vendége telefonját bújja, nem szólt neki, ismerte már az ilyen embereket. – Minél előbb meglőni a vadat hogy holnap lehessen mit mesélni a minisztériumban. Gondolta magában. Nemsokára egy bokros részhez értek, a vadőr megállt autójával a takarásban, és halkan szólt a vendégnek. – Megérkeztünk, szálljunk ki és itt már betöltheti a puskát. Amint a vendég elkészült a vadőr vállára vette a hátizsákot, és halkan elindultak az ösvényen, a les felé. Kellemes lágy szellő lengedezett a szóró irányából feléjük,amit a vadőr örömmel érzékelt, tudta hogy ez segíti majd a vadászatot. Miután fent elhelyezkedtek, távcsövével végigpásztázta a környéket, nem látott vadat, aztán ránézett a kukoricára és látta, hogy a reggeli szórás még szinte érintetlen, legfeljebb szajkók cinkék falatoztak belőle. Úgy negyed óra telhetett el és még nem történt semmi, a vendég kezdett türelmetlen lenni izgett mozgott zsebében kotorászott, a vadőr gondolta, hogy rászól de emlékezve főnöke szavaira inkább csöndbe maradt, csak távcsövével pásztázta az erdőt. Egyszer csak halk ágreccsenésre lett figyelmes, a hang irányába nézett és egy nagytestű vaddisznót vett észre a fák között tőlük jó százötven méterre. Egyedül volt a szóró irányába tartott. – Lehet, hogy egy kan, ha igen jókora, csak jöjjön közelebb majd kiderül. Gondolta. Még nem szólt vendégének csak figyelt. Az állat egyre közeledett már jól lehetett látni, és a vadőr megállapította, hogy egy testes koca szeretné éhségét csillapítani. Tudta, hogy ebben az időszakban az anyaállat elhagyja a kondát és egyedül marad, hogy nyugodtan megszülhesse kicsinyeit és zavartalan legyen a kis malacok élete az kezdeti időben. A vadőr vendégéhez fordult és halkan de határozottan mondta – Jön egy nagy vaddisznó, de nem kan hanem koca akinek nemsokára malacai lesznek, nem lövünk rá, had nevelje fel kicsinyeit. -Biztos? – Igen. -Azért megnézem én is. Mondta a vendég, felemelte puskáját, és a céltávcsőben mustrálta a vadat. A vadőr újra megszólalt. -A kocát nem bántjuk, megvárjuk amíg enni kezd és halkan átmegyünk egy másik……De a mondatot már nem tudta befejezni a lövés robaja belefojtotta a szót. Először nem is értette mi történt aztán észbe kapva a szóró felé nézett, és látta, hogy a vad tűzbe rogyva fekszik a rét szélén. – Mit csinált ember? Szakadt ki belőle egy kiáltás. Mondtam, hogy ne lőjön. -Maga nem jól látta ,ez kan. -Bizonygatta a vendég. – Láttam az agyarait. A vadőr fogta a fejét, sopánkodott, de már nem tudott mit tenni. Főnökére gondolt megpróbált higgadt maradni, aztán kis idő elteltével lementek megnézni az állatot. . A vendég peckesen lépdelt a vadhoz, de amikor mellé ért akkor látta, hogy hibázott az áhított nagy agyarak helyett, csak kisebb koca kampók lógtak ki a vad szájából. A vadőr is odaért, és szomorúan látta hogy, milyen szép nagy tenyészállat ment veszendőbe a vendég haszontalan lövése miatt. – Ez az én hibám miért nem figyeltem jobban, miért nem voltam keményebb evvel az emberrel, hiszen én vagyok itt mindenért a felelős. Borús gondolatok jártak a vadőr fejében, ilyen helyzetben még nem volt. Mélázásából a vendég szavai ragadták ki. -Mi van ember mit áll itt hagyjuk a fenébe ezt a kocát, menjünk tovább had lőjem meg végre a kanomat. Ekkor telt be a vadőrnél a pohár, ezt az arrogáns viselkedést már nem bírta elviselni, odaállt a vendég elé, és mivel legalább egy fejjel magasabb volt nála, fentről lenézett a kis köpcös alakra. Szemei szikrát hánytak és kemény kimért hangon megszólalt. – Maga itt ma már nem vadászik semmire, azonnal adja ide a puskáját, különben nem állok jót magamért. A köpcös láthatóan megszeppent, önkéntelenül átadta puskáját, hátrahőkölt de aztán egyből fenyegetőzni kezdett. – Ezt maga még nagyon megbánja, ki fogom rúgatni innen, velem nem lehet így beszélni. A vadőrt már nem érdekelte a szitkozódás, fogta a puskát kivette belőle a töltényeket, berakta a terepjáróba, odatolatott a vadhoz, felhúzta a csörlővel, aztán a vendéget utasította, hogy szálljon be, és visszavitte a központhoz.

Miután a vendég fagyos hangulatban kiszállt, elindult a hűtőház felé, hogy a vadat kizsigerelje, és rendbe rakva betegye a hűtőkamrába. Tudta, hogy nagy bajt hozott a fejére, biztos volt benne, hogy a köpcös beváltja az ígéretét, de már nem tehetett semmit, és igazából már nem is akart. Ahogy a hűtőben végzett a koca rendberakásával, hívta a főnöke. – Heló hol vagy Pista? – A hűtőháznál vagyok. – Ott várj meg, mindjárt ott leszek. – Rendben. A vadőr beült a terepjáróba és várt, miközben borús gondolatok jártak a fejében. Nemsokára megérkezett a főnök, és egyből kérdőre vonta. – Pista mi történt, a vendég most hívott, azt mondta, hogy nem akartál vele kant lövetni, tiszteletlen voltál vele, azt akarja, hogy rúgjalak ki. Mi történt? A vadőr elmondta, hogy történt, azt is hogy elszakadt nála a cérna, hirtelen azokra a régi öregekre gondolt akiktől annak idején ő tanulta a vadászatot, akik ilyen vadász még az erdő közelébe sem engedtek volna. Elmondta még hogy a kocának tíz malaca lett volna, már teljesen kifejlettek voltak, kB egy hét múlva születtek volna meg. A főnök végighalhatta beosztottját, félretolta fején kalapját, megvakarta homlokát, és annyit mondott. – Ez nem lesz könnyű, nem tudom mi lesz, mindenesre most menj haza, pihenj, és holnapra minden kiderül. A vadőr főnökéhez fordult és csak ennyit mondott. – Jóska ha ki kell rúgnod én megértelek, sosem haragudnék rád, tudom hogy a barátom vagy. Tedd amit tenned kell. Elköszönt és hazaindult.

Reggel ébredés után azon gondolkozott mitévő legyen, arra jutott, hogy amíg nem szólnak tennie kell a dolgát, úgyhogy végigjárta a szórókat, megszórt és lélekben már búcsúzott a területtől. Aztán délután hívta a főnök, kérte hogy menjen be az irodába. Ahogy beért, barátja leültette és kávéval kínálta. – volt mozgás a szórókon? Kérdezte. A vadőr először nem értette a kérdést. – Pista kérdeztem valamit. – Igen hallottam, ezért hívtál? – Igen mert holnap két vendég jön, kost akarnak lőni, megkapod magad mellé a gyakornokot. – De hát nem vagyok kirúgva? – Persze hogy nem, de hat hétvégéig nem lesz meglőve az a tar vad a rendezvényre amit tegnap a gyakornok elhibázott, akkor a sarkamra állok mondta nevetve, és átölelte meghatott barátját, aki csak annyit mondott. – Tudtam, hogy nem hagysz cserben.

A főnök egyedül maradt, becsukta az ajtót leült íróasztalához, már nem mosolygott az előtte fekvő papírokat rakosgatta, de gondolatai máshol jártak. Tisztában volt vele hogy még kemény harcot kell vívnia barátjáért, de ezt meg kell tennie, hogy holnap is nyugodtan belenézhessen abba a bizonyos tükörbe.