Írta:Márkus Péter

„A bölcsesség a legnagyobb szellem ajándéka, de ne untass vele másokat, ha nem
kérnek belőle.”
A megbeszélést ezennel berekesztjük, menjen mindenki a dolgára. Amikor végeztünk újra összegyűlünk és mindenki elmondhatja a tapasztalatait, élményeit. Aztán majd meglátjuk a folytatást egy új teremtésben.
-Atyám én úgy gondolom, van a szemet szemért fogat fogértnél egy használhatóbb dolog.
Egyesíteni lehetne az emberiséget a szeretet erejével.
-Fiam, menj, én mindenben támogatlak. Vagyok, aki vagyok, és ez az emberre is igaz.
Néha még úgy is, hogy Istennek képzeli magát, vagy fogadatlan prókátort játszik az én
nevemben. Itt mindenki szabad, még akik sátáni dolgot képviselnek azok is.
És ezután jött a Sátán és az ő Földi helytartója.
-Készen állsz?
-Igen, Főnök.
-Mi a stratégia?
-A szokásos, csak még mélyebbre megyünk, ahogy azt mindig is tettük korszakról-
korszakra. Még mindig csodálkozom ezeken a lehetőségeken. Meddig folytatható ez,
vagyis az ember akaratgyengeségének kihasználása?
-Hmm… Ameddig az Isten közbe nem lép, de ez az Ő privilégiuma. Ne feledd, a
legmélyebbről lehet a legmagasabbra emelkedni.
-Én ennek a felemelkedési lehetőségnek pillanatnyilag a jeleit sem látom.
-Mert az Úr útjai kifürkészhetetlenek. Amíg közbe nem avatkozik, addig biztosítom a
lehetőséget számodra. De most mond el sorjában a tervet Földi helytartóm;különösen a részletek a fontosak.
-Ez lesz a legnagyobb csőbehúzás, mert ugyebár mi is figyelünk, ezáltal tudjuk, hogy az ember okosabb lett, már ami a manipulációs lehetőségek felismerését illeti.
-Nem kockázatos az nekünk? Úgy értem, hogy az értelmesebbek rájöhetnek a velük
kapcsolatos szándékainkra, és lelepleznek minket.
-Egyáltalán nem, mert azt hiszik, hogy az általunk sugalmazottak hasznos dolgok lehetnek
mindenki számára. Amennyiben a vezetőik kellően sikeresek, akkor bennük vakon
megbíznak. Ez által a felelősség alól sem igyekeznek kibújni, ahogyan ezt szokták. Sőt a legnagyobb szentségeket is csaliként tudjuk használni általuk, amely még inkább sokat nyom a latba.
-Hogyan lehet az abszolút tisztaságot a céljainkra leginkább felhasználni?
-Úgy, hogy rá hivatkozunk a tetteink megindoklásában. Mintegy erkölcsi álcaként.

-Az emberek el fogják hinni, amit így mondanak nekik?
-Nem kell elhinniük, csak el kell fogadtatni velük. Akár Isten pártfogoltjainak is
gondolhatnak bennünket.
-Elképesztően leleményes vagy.
-Mert ez a dolgom Főnök. De ez egyszerű, mint a sakkban;aki nem hajlandó részletekbe
menően gondolkodni, az veszteni fog. Ismerem az embereket, hogy sokszor milyen
felületesek az életüket komolyan érintő dolgokban is.
-De ha valami visszatetsző azt előbb vagy utóbb észreveszik!
-Igyekszem olyan döntésekre vezetni egyeseket -akik magas pozícióban vannak-,
amelyek igazolják őket. A vezetők pedig nem fogják észre venni, hogy ilyenkor az orruknál
fogva vezetem őket.
A tömeg pedig azt gondolja a gazdagodás, a jólét az igazi megoldás mindenre.
-Van még egy lehetősége az embereknek: a régi bölcsességekhez visszanyúlni.
-Nincs igazán. Az, ami régen tömegeket megtisztított mára rétegműfaj lett.
-Mi a helyzet azokkal, akik követik az Ember Fiát?
-Azok nagy része is reménytelen, mivel nem ismerik az alapigazságokat sem elég rég óta.
-Melyekre gondolsz?
-Az Isten követés és a politika egymással homlok egyenest eltérő irányultságát nem látják
be. Vagyis azt;aki az eredeti szemlélet szerint vallásos az a közösség megtartásán
dolgozik, közös elvek mentén, úgy is mondhatnám a megosztottság nem áll érdekében,
viszont a hatalmat birtokoló politikusok meg ebből a megosztásból élnek. Ráadásul
vannak olyan rafináltak közöttük, akik az uszításon kívül nem tesznek semmit, hátha majd
mások ő helyettük hurokba dugják a fejüket.
-Akkor e tekintetben már nincs teendőnk, mert az emberek saját magukat csapják be?
-Általában így van. A teendőnk csak az elmélyítéssel van;vagyis az információ közlő
rendszerek többségét meg kell nyernünk a teljes siker érdekében. Szerencsénkre nekik is
meg kell élniük valamiből.
-Hol látod a legkisebb és legnagyobb ellenállást?
-A legkisebb ellenállás -azért is, mert ezek az állami pénzügyi támogatás miatt mondhatni
kiszolgáltatott helyzetben vannak- a vallási szervezetekről mondható el (pedig ezeket
mezítlábas rongyokba öltözködött apostolok, szerzetesek alapították), de a média nagy része is beadta a derekát. A legnagyobb probléma azokkal van, akik átlátnak a szitán, akik sok helyről kerülhetnek ki;lehetnek művészek, sportolók vagy hitélet követők (persze nem az együgyűek), bár néha egyszerű hétköznapi emberek is felismerik az általunk alkalmazott módszereket.

-Miért van az, hogy a politikai ellenzék nem érti, mi történik a mélységben?
-Azért, mert nincs kellő ismeretük;sohasem voltak olyan, a mi sugalmazásaink alapján
szerveződő közösségnek a tagjai, ahol a „Nem gondolhatsz mást valamiről, mint amit én akarok, hogy gondolj róla. ” elvet a gyakorlatban megtapasztalták volna.
-Ezeknek a közösségeknek a létrehozására találtad ki a szekta fogalmát?
-Igen, és kevés dologra vagyok olyan büszke, mint ennek elhintésére a történetben.
-De mivel ismert a vezető, így könnyű mindent ráfogni, nem?
-Azért nem, mert alulról és középről építkezőnek találtam ki a szerveződést. Így még az, aki belépett és netán kilépett, a „csak magamnak, a saját hibámnak köszönhetem az egészet” gondolattársítással magyarázza meg önmagának a saját részvételét. Hiszen senki sem szervezte be, senki sem győzködte a részvételről;egyszerűen a saját illúziói, modern kori csodavárása vezették oda. Így a szekta -habár szinte hihetetlen-, de hibátlannak látszik hosszú távon. A szekta vezetője soha sem szervez be senkit. Senkit sem próbál győzködni, hogy kövess engem.
-A szervezet kiáll azokért az embereiért, akik hibáztak valamiben?
-Szó sincs róla, mert így az ellenzék könnyen azonosítaná azt az embert a szervezet
hibájával, amely gyengítő hatású lenne. Ezért a szervezet soha senki mellett nem fog
kiállni, azt mindenkinek magának kell megtennie;így marad fenn örökké a szervezet. Nincs
is más cél;kizárólag ez a megmaradás a fontos, ez áll a középpontban. Ennek érdekében
akár a legértékesebb embereiket is beáldozzák.
-Mondj valamit a hétköznapi gyakorlatról?
-Gondoskodni fogok a „mindennap történjen valami” inspirálásáról. Ennek a funkciója a szervezet fontosságának és bújtatott módon a tévedhetetlenségének folyamatos
hangsúlyozása, ezzel együtt az ország vagy akár a világ megmentője szerepében tüntetni fel a vezetőket.
-De a szervezet persze valamelyest tudatában van annak, amit csinál, ugye?
-Nincs;ezt már csak így intéztem. Ehhez nem kaptak képességet. Így fogalmuk sincs hová vezet ez az egész.
-Kétség sem ébred bennük?
-Látni fogod, sohasem fogalmaznak meg igazi önkritikát a maguk irányában. Tökéletesnek
képzelik magukat. Látszat önkritika, látszat viták vannak, de ez az emberek figyelmének
elterelésére szolgál, mintha a szektások is úgy cselekednének, olyan hibákkal
rendelkeznének, mint a normális emberek. Ez az emberek tudatában erősíti a szekta iránti bizalmat.

-Tudod, a lélek minden csapdából könnyen kitör!
-Nem látom ennek lehetőségét.
Ebben a korszakban az emberi tudat annyira mélyre sűlyedt, hogy még a szeretet eredeti fogalmát sem ismerik, így önmaguk ellen fordul az e helyett kitalált mézes-mázas szeretet!; vagyis akit ma támogatnak, azt holnapra elfelejtik. Ez a magatartás hozzájárul a tudat szétforgácsolódásához.
Emellet a felháborodás is kedvenc szórakozásuk, amely a kicsinyes problémákat teszi
olyan jelentőségűvé, amely a nép érdeklődését magával vonja. Egyébként általános
megszokássá vált széles körben, hogy egymás cselekedeteit nem divat tolerálni, így az
ellenségkép keresése alapvetően fontos lett. (Az emberiség egységének helyreállítása a lehetetlenség kategóriáját közelíti.)
-Ilyen dolgoktól idővel biztosan kiégnek!

A történet az, hogy az emberek többnyire rövidtávon gondolkodnak és rendkívül gyenge az átlátó képességük, ezért maradnak a mókuskerékben. Amennyiben egy történet lecseng egy másik látszólag jelentőset, de egyébként lényegtelent keresnek az erre alkalmasak az emberek figyelmének fenntartása érdekében.
-Talán lesz, aki ennek eredménytelenségére felhívja a figyelmüket?!
-Ilyen lehetséges, de anyagi vágyakkal mindig etetni tudjuk őket;ráadásul ezeket a saját gondolataiknak hiszik. Mivel ezek a vágyak, sőt a tudomány igazságra vonatkozó megállapításai folyton változnak, soha sincs egy stabil kiindulási pontjuk. Csak azt látják, hogy minden igyekezet ellenére pusztul a világ körülöttük.
-Lelki instabilitásuk is megvalósul?
-Úgy vélik mindig őket éri igazságtalanság. Ezt a vezetőik rendkívül ügyesen használják ki, egymás ellen fordítva őket. Tudok egy jó példát erre.
-Az ilyen történeteket mindig szívesen hallgatom.
-Volt egy faluban egy ember, aki pont úgy élt, mint a többiek;vagyis sem jobb sem
rosszabb sem volt náluk. Egy napon a falu bírája, akit az emberek erkölcstelen mivolta
miatt nem túlzottan szerettek valahogy az országos főhatalomnál tisztséget kapott és új bírót kellett választani. Találtak is valakit, akit megválasztottak, de azt nem tudták róla, hogy sérelmei miatt haragudott a falura, és tudta, ha erre alkalma nyílik, visszafizeti a „kölcsönt” az embereknek. Az emberek egy bírótól a makulátlan tisztaságot várják el elsősorban, így magában megfogadta az erkölcsi törvények továbbiakban való hiánytalan betartását. Ezután bárki bármit elkövetett a törvényben előírt lehető legnagyobb büntetést szabta ki rá, de ha éppen tehette még annak többszörösét is. Aki ellopott egy kenyeret, azt egy évre börtönbe zárták, aki pofon vágott valakit, azt hatra, és így tovább. Szívták a fogukat a bűnösök meg a családtagjaik, de hiába próbáltak belekötni a bíróba semmi fogást nem találtak rajta. A falu többi részének sem tetszettek a túlzott büntetések, de mivel ők nem voltak közvetlenül érintették, így nem tettek semmit. Így a bíró élete során a
falu egy jó részén alaposan elverte a port. Persze röhögött a markába. Azért az emberek mesterei a gyanúba keverésnek. Egyszer ezt ezzel a bíróval is megpróbálták, de nem sikerült, mert előkeveredett egy régi „jó” szokásuk.

-Mégpedig?
-Mindenki egyszerre próbált beszélni, egymást túl licitálva, így nem lehetett a lényeget
kihámozni az egészből. Végül már senki sem értette mit akart a másik.
-Ennyire reménytelenek?! Komolyra fordítva a szót:az Isten keresésre találtál megoldást?
-Ez egy nagy kérdés. Az mindenesetre a kezünkre játszik, hogy még a hívők egy része
sem tudja eldönteni jót vagy rosszat akar neki az Isten.
-Ezt hogy érted?
-Amikor jól mennek a dolgaik abban Isten segítő kezét látják, de amikor rosszul sikerül valami, akkor kétségek támadnak a hitében. Pedig egy prófétájuk megénekelte nekik a mindennapokról:”Érezzük hát újra már egy új nap minden szépségét és kínjait”, de ők ez utóbbit nem akarják felvállalni. Persze tudom a lélek alaphelyzetéből a szépség és a gyönyör következik, de azzal nincsenek tisztában, hogy az csak a jövő lehet, a most meg most van.
-Hogyan oldod meg az egyéniséggé válás problémáját?
-Sok vezető azért tud sikerrel próbálkozni a tömegek alaktalanításával, mert az ellustult, de valamilyen fogódzót kereső ember ebbe a lélekölő csapdába önmagától belesétál, és még örül is a semmit sem eredményező tompult összefogásnak. Az egyéniségeket
okoskodóknak tartják és kivetik maguk közül.
-Mi a helyzet a történelmi egyházak mellet működő kis egyházakkal, ezoterikus
szerveződésekkel?
-Ezekre a figyelem ideig-óráig való fenntartása a jellemző. A csalódott emberek rájönnek a
phszihológiai trükkökre, az igaz Istentől való távolságra és otthagyják a szervezetet.
Persze sokan találnak egy másikat (amiről megint azt gondolják;na ez az igazi), ahol
ugyanez történik velük.
-Azért még vannak egy páran, akik nem a hasznot keresik. Meg aztán nem is érdekli őket
a másoknak való tetszés vagy nem tetszés.
-Az emberek egyre kevésbé feltételezik az ilyesmit, az ilyen emberek valódi létezését.
Meg leginkább úgy gondolják, aki nem olyat tesz, ami nekik tetszik, azt száműzni kell a közéletből. Sokan úgy vélik, az olyan eszes emberről kell példát venni, akit a megszerzett vagyona igazol.

A problémák megoldásán látszólag dolgoznak, de azért nem jutnak semmire, mert észre sem veszik azok meghaladásának szükségességét.
-A példakép megtalálása okozhatja sikertelenségünket!?
-A mai ember igyekszik ezt kerülni vagy többnyire olyan példaképeket választ, akik ideig-óráig vagy még addig sem alkalmasak számára. „Fizetési cetlijük a szemükbe lóg”. Nem kell nekünk mankó, meg csak magamban hiszek, mondogatják. Mintha a többi ember csak a tér kitöltésére lenne a világon.

-Mi a helyzet a kultúrával, ami reánk nézve igencsak nehezen leküzdhető?
-Szerencsénkre a hatalmon levők a kultúrát nem lelkileg felemelő dologként kezelik,
hanem valamiféle nacionalista eszközt látnak benne, így intézményesíteni próbálják, és ezzel a maszlaggal próbálják etetni a tömeget. Sőt elvárják a tömegtől az erre való
lelkesedést. A végére, aki nem szolgálja a szektát az mindenből kizárja magát;bármit is tesz nem tud a figyelem fősodrába kerülni.
-Végtére mi is az öröklétet szolgáljuk;miénk az „örök megtévesztés” szelleme.
-De Főnök miért vállalt el, egy ilyen megalázó feladatot?
-Mert elfogadtam, hogy a piszkos munkát is el kell valakinek végezni, és annak ellenére, hogy feladatomat nagyon komolyan veszem, mégis úgy látom:”játék az élet, színház az élet.” Na, úgy látom rendesen felkészültél. Most menj. Ne feledd, vezetettjeidnek tudniuk kell, hogy csak a „Mindig szükség legyen ránk” jelszóval tudják elfogadottságukat hosszabb távon fenntartani .