Az erdész az ablakon át csodálattal nézte ahogy a nagy pelyhekben hulló hó kezdi betakarni a kertet, és a fák ágain megtelepedve mesebeli világot teremt mindenfelé. – Csak kitartana egész éjjel, gondolta. Akkor már biztosan napokig megmaradna, hiszen a föld fagyos, és a hőmérséklet sem fog nappal fagypont fölé menni. Végre elmúlna az a tocsogós saras ködös december, amely rátelepszik az emberre, és párás leheletével megborzongatja csontjait. De úgy látszik a január majd rendet rak, és elhozza az igazi telet, faggyal hóval és vidámsággal. – Ezek a gondolatok jártak a fejében mielőtt elaludt, és pirkadatkor mikor felébredt örömmel látta hogy kérése meghallgatásra talált, jó húsz centis hó borította a környéket.

Úgy döntött korán kimegy körbenéz, mielőtt a favágók megérkeznek. Gyorsan felöltözött összepakolta táskáját, és pár perc múlva már recsegett is a friss hó a terepjáró kerekei alatt. A sétaúton még érintetlen volt a szűz hó, csak a visszapillantóban látta a párhuzamos barázdákat autója mögött. A nagy cserfák ágai duplára dagadtak és fehéren csillogtak a felkelő nap első sugarainál. Elérkezett egy tisztásra aminek a szélén a méter magas tölgy újulatot a hó és a szél egymásra hajlította, és az egész terület úgy nézett ki mintha csúcsos fehér tornyocskák épültek volna egymás mellé az éjszaka. Ment tovább a kilátó felé amely egy kisebb domb tetejére épült, megállt az alján és gyalog tette meg az alig száz métert a csúcsig.

Amint felért csodás kilátás tárult eléje. Már jócskán pirkadt és messzire el lehetett látni, körbenézett és gyönyörködve élte át a pillanat varázsát. Aztán a nyakában lógó kereső távcsövet felvette és tüzetesen végigpásztázta a területet. Az egyik sétaúton már egy kiránduló haladt, törve a havat lépteivel, mellette kutyája ugrált néha belefúrva orrát a fehérségbe, határozottan élvezve a helyzetet. Szajkókat látott megilletődötten repkedni egyik ágról a másikra, hóesést okozva minden mozdulatukkal. Távolról harkály kopácsolását hallotta, nem csoda hiszen már a nap is felkelt. A fenyvesben a mindig peckesen felálló zöld ágak most lefelé meredeztek a hó súlya alatt, de volt amelyik megunva nehéz terhét ledobta magáról és újra kivillantotta tűleveleit. Az erdész a fatermelés irányába nézett, látta a rakodón a behavazott fakupacokat, a méteres tűzifát szépen felrakva a rönkfát hosszában elhelyezve , és a területen maradt összerakott gallyfa kupacokat. Távolabb nézett és szemébe ötlött a favágók traktorja amint lassan haladt a termelés felé, mögötte húzva egy kis teherautót, ami ma biztosan nem tudott volna a nagy hóban a saját kerekein begördülni az erdőbe.

Menni kell – gondolta az erdész lesétált autójához, és elindult a fatermelés felé, de alig tett meg kétszáz métert amikor egy kidőlt fa az útját állta. Egy száraz tölgy elhalt gyökerei már nem bírták megtartani a törzs súlyát és az ágakra rakódó jeges hó csak a ráadás volt abban hogy keresztbe elállja az utat. Elővette a telefonját, hogy hívja a favágókat, de az hirtelen megcsörrent a kezében. Látta hogy a főnöke hívja, felvette és beleszólt.

Jó reggelt István . – Szervusz Márton ez tényleg jó reggel, végre megjött a tél, a legjobb lenne vadászni menni. Igaz? – Egyetértek, csak hát vár a munka itt vannak a favágók, és a vevők úgyhogy el vagyok rendesen foglalva. De délután ha valakit kísérni kell, azt vállalom. – Figyelj ide nem délután kellene ,hanem hétvégén – mondta a főnök. A szomszéd erdészetnél vaddisznó és tar vad hajtás lesz, ott kéne vendégvadász mellé ülni, mind a két nap. Ráérsz e? – Az erdész már hallott ezekről a híres vadászatokról, tudta hogy a szomszédoknál komoly vadállomány van, és jól szervezett hajtásokat tartanak, ezért egyből rávágta hogy igen. – Jól van akkor szombaton hétkor jelentkezz az ottani főnöknél, a többit ők elmondják. Elköszöntek egymástól, az erdész pedig hívta a favágókat hogy mentsék ki szorult helyzetéből.

A hét nagy várakozással telt el, az erdész beszélt régi kollégákkal akik már voltak ilyen hajtáson, mindenki mondott jó és még jobb tanácsokat, de a legjobb István bácsié volt akit csak öregnek hívott mindenki. – Fiam te csak élvezd ki a helyzetet, és gondolj bele hogy ezekért az élményekért mások igen sokat fizetnek. Az erdész megfogadta a jó szót, de azért szombat reggel csak mozgott az a bizonyos zabszem a hátsójában, amikor a szomszéd erdészet főnökénél jelentkezett szolgálatra.

A tanácsteremben már sok zöld ruhás ember tartózkodott, nagy volt a nyüzsgés mindenki magyarázott üdvözölte egymást régi hajtásokról beszélt. Kis idő múlva a főnök felállt, csendre intett mindenkit és elkezdte az eligazítást. – Tisztelt kollégák ezen a hétvégén Német és Osztrák vadászokat fogadunk a területen Vaddisznó és tar vad vadászaton .Ez a társaság már évek óta jár hozzánk és mindig nagy megelégedéssel távozik tőlünk a hajtás végén. Azt szeretném hogyha idén sem szakadna meg ez a jó kapcsolat, és ha mindenki odafigyeléssel és odaadással végzi a feladatát akkor sikeres hétvégénk lehet. – Elmondta még hogy naponta három hajtást terveznek, kijelölte a hajtók vezetőit a vadászok mellé ülő kollégákat a terepjáró sofőröket és a hajtásirányokat. Az eligazítás végén mindenkinek balesetmentes munkát kívánt, és kérte hogy a kísérők, köztük az erdész is menjenek vele fel a vadászházhoz, hogy megismerjék a vendégvadászokat.

A domb tetején álló épület előtt a külföldi vendégek már lázban égve várták a feléjük közeledőket, és rövid megbeszélés és sorshúzás után, mindenki a párjával együtt beült a terepjárókba és elindultak a területre. Az erdész vendége egy szikár magas őszhajú vadász volt, makulátlan vadászöltözetben, bőrcsizma lódenkabát tiroli vadászkalap volt a ruházata. Látszott rajta hogy adott a kinézetre, az erdész úgy érezte mellette, mintha egy múlt századi grófi vadászaton lenne . Az autó ahogy haladt a havas területen néha csúszkált, megdöccent a sofőrnek figyelnie kellett nehogy az út melletti árokba kössenek ki. Nemsokára egy széles nyiladékhoz értek, ahol egymástól távol több magasles volt, itt volt a kiszállás, és minden pár elfoglalhatta a kijelölt helyét.

A vendég felérve a lesre átadta puskáját az erdésznek, amíg a töltényt távcsövet kipakolta táskájából. Az erdész áhítattal vette át a fegyvert, hiszen már messziről is látta hogy különleges tárgy került a kezébe. Szerette a fegyvereket, sokat olvasott róluk, de ilyen szépet csak a szaklapokban látott. Egy Merkel dupla golyós billenőcsövű puska volt Swarovski távcsővel szerelve, a tusban egy mély vésett szarvas motívummal. A fegyver már nem volt fiatal, de gyönyörű állapotban volt tartva. – 30-06 egy tökéletes hajtáspuska, gondolta az erdész, és úgy fogta mintha az angol koronaékszereket tartaná. Arra gondolt hogy milyen jó is a gazdag embereknek, hiszen megvehetik amit csak akarnak, és megvalósíthatják álmaikat. Amíg ezeken gondolkozott, a vadász elpakolt, és miközben visszakérte puskáját, mondott pár szót németül. Az erdész a középiskolában tanulta ezt a nyelvet, de az már régen volt azért pár szót megértett, és vendége kézmozdulatai is segítettek. Ein Keiler Überlaufer frischling fiel nein kahlwild.A lényeg az volt, hogy a vadász szívesen lőne egy szép kant, és több süldőt és malacot, de tar vad nem érdekli. Az erdész bólogatott és megmutatta vendégének, merről jön a hajtás és merre van a lő irány . A vendég jelezte hogy érti, és mindketten elkezdték figyelni a nyiladékot várták a fejleményeket, és nemsokára meg is jelent egy mufloncsapat. A hátuk mögül jöttek libasorban a nyiladékon kicsit meggyorsítva léptüket. Kosok voltak elől egy szép nagy példány vezette őket, utána egy kisebb nyakba növő lépdelt és őket követve több fiatal állat vonult. Az erdész tizenkét darabot számolt meg, a vendég pedig keresőtávcsövével figyelte az állatokat. Aztán jobb kéz felől két őz ugrott át a nyiladékon suta volt gidájával őket jobban zavarta a felfordulás. Szemben a nyiladék másik oldalán levő szálerdőbe is be lehetett látni, és egy dám rudlit lehetett megfigyelni akik keresztbe mozogtak a fák között .Tar vadak voltak vagy harmincan, kisebb nagyobb állat. Az erdész mutatott feléjük de már a vendég is észrevette őket, és távcsövét feléjük fordította.

Távolból már lehetett hallani hangfoszlányokat a hajtók felől, amikor megjöttek a vaddisznók. A vendég gyorsan felkapta puskáját feszülten figyelt, minden idegszálával várva a következő pillanatok történéseit. Egy nagy koca vezette a kondát ütemes iramot diktálva, a nyiladékhoz érve egy pillanatra megtorpanva, aztán újra felgyorsulva, hogy minél előbb a védett részre érjenek. A nyiladék közepén lehettek amikor az első lövés eldördült és egy süldő már feküdt is a gyér fűben, erre a konda nagyobb sebességre kapcsolt de jött a második találat is ami egy malac vesztét okozta. Mindenhonnan lehetett lövéseket hallani, távolról közelről, zengett az erdő mintha háború lenne. Még percekig hallatszottak lövések, aztán újra csend lett, és csak a szél susogását lehetett hallani az erdő fái között.

Az erdész látva hogy a vadász már lenyugodott az előző percek izgalmai után gratulált a a szép lövésekhez, társa pedig a hüvelyk újját felfelé mutatva széle mosollyal nyugtázta az elismerést, és azt hajtogatta wunderbar wunderbar. Nemsokára a hajtók elérkeztek hozzájuk, így az első hajtás véget ért. A második hajtás rövid volt, egy fenyőerdőben zajlott le itt is lőtt a vendég egy süldőt. Ezután egy kis tisztás melletti erdészlaknál volt az ebéd, itt találkoztak össze egymással a vadászok és igencsak mindenkinek már ott virított a kalapja szélén egy egy tölgyfagally. Örömmel üdvözölték egymást, és egyből elkezdték magyarázni délelőtti élményeiket, és hangosan dicsérték a vadbőséget. Az egyik vadász egy nagyhangú még dalra is fakadt érces Baritonján, és persze a többiek is vele kántálták a strófákat. Az ebéd jó hangulatban telt el, még senki sem akart az asztaltól felállni, mintha mindenki elfelejtette volna hogy még egy hajtás hátra van délután. Szerencsére a nap is kisütött és az asztaltól nem messze lobogó tábortűz melege is marasztalta az ott lévőket.

A kellemes időtöltést az erdészetvezető érces hangja szakította félbe, egy nagy – indulás – kiáltással jelezte a társaságnak hogy még nincs vége a napnak, így hát autóra szálltak, és nemsokára a délutáni hajtás területére érkeztek. Az erdész vendégével egy különálló helyet kapott az erdő és egy vadföld találkozásánál a hajtóvonal mögött, egy úgynevezett visszatörő helyet. Az ilyen helyeket azért találták ki, hogy a hajtásból hátrafelé mozduló vad is puskavégre kerüljön. Felültek a magaslesre, a vadász körülnézett távcsövével, és a vadföld távoli végén szarvasokat vett észre, akik éppen a hó alól kaparászták ki a a sarjadó cirok szálakat. Egy bika rudli volt több ígéretes példánnyal, a fiatalabbak evés közben izgágán zsörtölődtek egymással. Közben az erdész a sűrű erdőt pásztázta távcsövével, miközben hallották ahogy elindul a hajtás, és távolodik tőlük. Vártak türelmesen, de nem hallottak a közelből mozgást és egyikük sem látott lőhető vadat.

Az erdész folyamatosan pásztázta az erdőt, és egyszerre egy fekete foltra lett figyelmes. – Az előbb még nem volt ott. Mondta magában. Még nem szólt a vadásznak, csak folyamatosan figyelt. Aztán a folt megmozdult arrébb lépett az egyik fától, és már tudta az erdész hogy egy nagy kan áll tőlük nyolcvan méterre. Halkan a vendéghez fordult csöndre intette és odasúgta neki – Keiler – és az erdő felé mutatott. A vadász nagyon izgatott lett, az erdő irányába nézett távcsövével és már ő is látta álmai vadját. Még nézte egy darabig aztán felvette lassan a puskát célba vette a vadat, és amikor már úgy érezte hogy biztos lesz a találat eldörrent a lövés. Az erdész figyelte a vadat távcsövével, és látta hogy találatot kapott, de nem rogyott tűzbe, elvitte a lövést . A vendég izgalma nem csökkent mert ő sem látta feküdni az állatot, de társa nyugtatta, hogy a vad el lett találva.

Feszült percek teltek el, meg kellett várni amíg vége lesz a hajtásnak, csak utána lehetett keresni a disznót. Várakozás közben muflon tar vadak jelentek meg a vadföldön, de a vendéget ez már nem érdekelte csak a vadkan körül forogtak a gondolatai, százszor lejátszotta fejében a lövést hibát keresve mozdulataiban, egyáltalán nem volt megnyugodva. Tudta hogy ez az érzés addig nem hagyja nyugodni, amíg a vadat meg nem találják. Az erdész fejében egész más gondolatok forogtak. Tudta hogy a sebzett kan veszélyes lehet, ezért az utánkeresést jobb kutyás szakemberre bizni, de az is lehet, hogy az állat pár méterre már fekszik, hiszen a lövés jónak tűnt. – Majd eldől a rálövés helyén, az biztos hogy a hó segíteni fog. Gondolta. Nehezen teltek a percek, de végre megkapták az értesítést hogy vége a hajtásnak. Azonnal leszálltak a lesről és elindultak a rálövés helyére. A hó tényleg segített, megtalálták a helyszínt és már látszott is a friss vér a vadnyomban, egymásra néztek és a fejbólintások azt jelezték, hogy ez jó lövés volt. Az erdész látva hogy merre mennek a nyomok, felvette távcsövét és abba az irányba nézve úgy harminc méterre tőlük meglátta a hóban fekvő sötét foltot, egy nagy fa tövében. A vadhoz érve a vendég végre megnyugodva nagy boldogságában az erdész nyakába borult, és danke danke szavakat mormolt. Már nem számított ki a külföldi ki a gazdag ki vendég ki a kísérő. Csak két vadász volt aki együtt örült a szép trófeának.

A másnapi hajtás is jól sikerült, sok vadat láttak a vendég lőtt három süldőt, igazán meg volt elégedve.

Besötétedett az erdész gondolataiba mélyedve állt kollégái között a teríték mellett, figyelve a tűz fénye által megvilágított fekvő vadakat végigpergette magában az elmúlt két nap történéseit, miközben hallotta ahogy a kürtösök játsszák a szép dallamokat, az elejtett állatok tiszteletére. A ceremónia végeztével, már egy kissé oldódott a hangulat, valahonnan előkerült pár üveg jófajta vörösbor, és azok a kollégák akiknek aznap már nem kellett vezetni vidám képpel húzták meg a feléjük nyújtott italt. Az erdész nem volt ilyen szerencsés, neki még egy rövid út hátravolt, de a beszélgetésből nem akart kimaradni nem sietett, jól érezte magát kollégái között.

Hirtelen valaki a vállára tette a kezét, megfordult, és a vendégvadász állt mögötte. Széles mosollyal megköszönte a kétnapi segítést, és mondott még valamit, amit az erdész nem értett teljesen, de az egyik kolléga lefordította a szavakat. – A vendég azt mondta hogy irigyel bennünket hogy ilyen gazdag természeti értékeink vannak, és kéri hogy vigyázzunk rá. Többen bólogattak a szavak hallatán, miközben a vendég elköszönt, és már a társaság is kezdett szétszéledni.
Öreg este lett mire az erdész hazaért, a gyerekek már aludtak, a feleség a kandalló előtt ült várva férjét, és egy jó pohár forralt bort iszogatott. A házat nagyon kellemes illat járta át az égett fa és az ital aromája bódította meg az érzékeket. Leült párja mellé beleivott poharába összebújtak és együtt nézték ahogy a szikrák pattannak ki a vörösre izzott fahasábokból. Nemsokára az erdész megszólalt, a fejében cikázó gondolatokat akarta megosztani párjával, úgy érezte ki kell beszélnie magából érzéseit. – Tudod azon gondolkoztam, hogy mit jelent a gazdagság, hiszen ennek a szónak is annyiféle jelentése van. Ezek a külföldi vendégek mind jómódúak voltak, igazgatók bankvezérek orvosok kereskedők, mindenük megvan és mégis a két nap alatt úgy éreztem mintha ők irigyelnének minket azért a sok természeti csodáért ami náluk található. Az én vendégem mondta, hogy mi vagyunk a gazdagok, és ha láttad volna az ebédnél azokat a boldog vidám arcokat, mint mikor a gyerek megkapja kedvenc játékát. Szinte örömittasan ünnepelték azt az időt amit nálunk töltöttek el. Beszéd közben az asszony nézte ahogy a tűz fénye vörösen világítja meg férje már fáradt de mégis erőt sugárzó tekintetét. Ezt szeretem benne – gondolta, kézen fogta odakísérte a gyerekszoba résnyire nyitott ajtajához, és hallva a gyermekei álomba merült szuszogását, elmosolyodott. – Hallod? Nekem ez a gazdagság. Egymásra néztek aztán visszaültek a kandalló elé és kitudja meddig figyelték a fel fel izzó fahasábokat.